Keresés
  • bartaagnes

Intró film, kezdjük az elején



A logómról már egy régebbi részben írtam nektek, azt használom nyomtatott munkáimhoz. A filmjeimhez meg az intrómat.

Ezt a rövid filmecskét úgy 2004 környékén készítettem el. Azóta is ezt használom a filmjeim elején, vagy végén. Az intró készítésének ötlete akkor született, amikor a Photoshop-ot és az Image Ready-t tanította egy volt tanárom. Új dimenziók nyiltak meg előttem a programok ismeretével. A Photoshop-ban rajzoltam meg mindent, onnan átmentem az Image Ready-be és a rajzolt képeket szabadon felhasználtam. Arra kellett figyelni, hogy minden meg legyen rajzolva, mert csak abból lehetett dolgozni ami már kész volt. Jártam úgy, hogy valamit nem gondoltam jól végig, vagy valami eszembe jutott menet közben, és akkor újra kellett kezdeni az egészet; vissza menni a Photoshop-ba megrajzolni ami kimaradt, aztán újra át az Image Ready-be. Ma már nem tudom, hogy működik a legújabb verzió, mert már leginkább ingyenes Linux-os programokkal dolgozok.

Az intrómnál a betűk sötétek a mozgó fények világítják meg őket, ekkor válik olvashatóvá a fekete háttér előtt a "Barta Ágnes film" felirat. A nagy filmvállalatoknál is gyakori a fények játéka az intróban, vagy valamilyen három dimenziós hatás. Ezek a mozgó fények nekem mindig nagyon tetszettek, ezért szerettem volna én is valami hasonlót. A zene eleinte más volt hozzá, de ezt később lecseréltem, mert azt nem használhattam szerzői jogok miatt.

A jó intró felhívja a figyelmet és meghozza a kedvet a film megnézéséhez. Ha fülbemászó a zene, és megragad a tekintet a látványon, akkor elértük a célunk. Persze még az is kell hozzá, hogy passzoljon hozzánk mondanivalójában, képi világában. Ha valaki videózással szeretne foglalkozni annak elengedhetetlen, hogy készítsen egyet. Legyen rövid, velős. Néha talán nehezebb elkészíteni, mint egy néhány perces rövidfilmet, de megéri.

Ez a blogbejegyzés most rövid, mint a téma maga, de remélem elérte ez is a célját, mint ahogy az intróm is.

1 megtekintés